Féltő izgatottsággal indultam a tegnapi koncertre. Féltettem az emlékeimet, az érzéseimet és mindent, amit az EDDA jelent. Nem tudom pontosan, mit vártam, egy dologban voltam csak biztos, hogy a szokott dalokat kicsit másképp már nem tudom befogadni.

Kimondva-kimondatlanul, sokan voltunk már így ezzel, s azt hiszem Attiláék ezt végre megérezték...

F E L R O B B A N T   A Z   A R É N A ! ! !

Győzni fogunk! - mondták rögtön az elején, és itt már éreztük, hogy erre a koncertre bizony felszívták magukat a fiúk, és úgy odabasszák a kétkedők arcába - az enyémbe is - ezt az estét, hogy ne maradjon több kérdés. Bocsánat, a finomabb megfogalmazás nem érzékelteti kellőképp, hogy mekkora "dög" volt minden hangban.

Vonósok, gyerekkórus, Robi Lakatos hegedűművész, Mogyoró Kornél profi ütőhangszeres (atyavilág micsoda dobszóló volt Zolival!) és egy teljesen ÚJ DALLISTA!

Olyan dalokat játszottak, amiket már nagyon rég hallottunk: Térdre a nép előtt, Büszke sas, Világ közepén, Vágyom haza, hogy csak néhányat említsek. Minden új volt, és minden másképp szólalt meg, mint ahogy eddig megszokhattuk... kivéve Attila.

Pataky Attila hangja olyan természetes erővel szólal meg (még mindig), hogy bátran állítom, nincs párja az országban! Megmagyarázhatatlan energiával vezényelte le a 3 órás koncertet, együtt élt a zenekarral és velünk, bemozogta az egész színpadot. Én elfáradtam a koncert végére, de rajta nem láttam ilyesmit.

Kalapot kell emeljek, mint azt már annyiszor tettem, minden képzeletemet felülmúlta a tegnap esti koncert.

"A nevünk EDDA művek, az idő tépi marja, de mi kifényezzük újra és újra!"