Elég vegyes érzésekkel léptem be tegnap este a Barba Negrába, kicsit tartottam attól, hogy túl nagy lesz az elvárás, mást vártam, mint egész évben. Meg is kaptam!

Különös nap ez a Szilveszter, mindenki másképp indul bulizni, akkor is megy, ha egyébként nem szokott, jobban készül, izgatottabb, már egy héttel előre tudja, hogy jól fogja érezni magát, stb., stb. Ezt lehetett már akkor is érezni, amikor beléptünk az ajtón. 

A Pataky művek azt hiszem az általam eddig látott koncertek közül a legjobbat nyújtotta. Volt itt minden kéremszépen: Könnyű préda, Kék sugár, EDDA nóta, Pataky művek dal, színes paróka, villogó szemüveg. Nem mellesleg Nándi Balázs Patrik jelmeze és Némci Dombó Szabi álruhája vitte a prímet! ;)

Aztán "megérkezik öt ember, öt különböző irányból, az öltözőben már elkezdődik valami, mindannyian kezdenek egymásra hangolódni, majd odaállnak a színpad elé, s azon a néhány lépcsőfokon felfelé megtörténik a teljes átváltozás: ők lesznek az EDDA művek."

Csoda történt tegnap este, ehhez kétség sem fér. Attila akkora energiával szántja fel a színpadot minden alkalommal, ami minden hazai és külföldi előadó becsületére válna. A tenyerén hordozza a közönséget, és a hangulatot pedig - ahelyett, hogy szinten tartaná - folyamatosan fokozza. A legjobb koncertek azok, amikor a zenekar is jól érzi magát, ebben sem volt hiány tegnap este. 

Imádtam, amikor nem tudtam letenni a kezemet magam mellé, annyian voltak (s ez valahogy jó tömeg volt), amikor Attila leállította Gömét a Kölyköd voltammal, mert Ő még nem akart hazamenni, amikor eljátszották az Egy ez a tábort, amikor a Fény és az Árnyék együtt játszott a színpadon, amikor együtt énekeltük a Himnuszt, amikor piros-fehér-zölddé változtak a szívek, amikor a srácok lejöttek, és velünk voltak a koncert után is. 

Azt a bizonyos lécet, amit az elvárásaim magasugró iskolájában helyeztem el az este előtt, kinevették, és könnyűszerrel átugrották. 

Azt hiszem, a miénk az egyetlen olyan tábor, amiben nem csak mi, rajongók, hanem a zenekar is tábortagok. Nem külön létezünk, hanem együtt. Egyszer ők a fény, mi vagyunk az árnyék. Máskor mi vagyunk a fény, ők az árnyék. 

S amikor ez a csodálatos összhang találkozik, olyankor MI VAGYUNK A ROCK!